bréking
Érdekességek Május 6. a fogyókúra-ellenesség nemzetközi napja

Az első megmozdulás részvevői még csak egy nappalit töltöttek meg, de idén május 6-án immár öt kontinensen tűzik ki az aktivisták Fogyókúra Elleni Nemzetközi Nap (International No Diet Day, INDD) világoskék szalagját.

A fogyókúra elleni napot 1992-ben kezdeményezte Mary Evans Young, aki korábban maga is anorexiás beteg volt. Az késztette tiltakozásra, hogy egy 15 éves lány öngyilkosságot követett el a "kövérsége" miatt, pedig teljesen átlagos méretű ruhát hordott - írja a MTI.

A nő, aki ma már a brit Diet Breakers kampány igazgatója, A kövér asszony visszaharap címmel annak idején sajtóközleményt adott ki, amelyben felemelte szavát az ellen, hogy a nők örökké kínozzák magukat a média által idealizált "tökéletes" soványság elérése érdekében. Egy tévéinterjújában május 6-ra tiltakozó pikniket hirdetett a londoni Hyde parkba.

Aznap azonban zuhogott az eső, ezért a megmozdulás részvevői Mary nappalijában verődtek össze. A következő évben már Ausztráliában, Kanadában, Angliában, Németországban, Új-Zélandban, Norvégiában, Oroszországban, Dél-Afrikában és szerte az Egyesült Államokban akadtak követői, mára pedig már világszerte több mint félezer csoport részese a természetes alak elfogadásáért elindított lázadásnak.

Ma, amikor a "tökéletes" vonalakkal kapcsolatos megszállottság sokkal erősebb, mint két évtizeddel ezelőtt, a globálissá duzzadt mozgalom meg kívánja erősíteni a nők önbecsülését. Az INDD aktivistái fel akarják kelteni a táplálkozási zavarok iránti tudatosságot, valamint el akarják fogadtatni, hogy pozitív önkép minden testméret esetében lehetséges.

Az INDD célja egyebek mellett az, hogy a fogyókúra-mániások adjanak maguknak legalább egy szabadnapot.

Add comment

A trágár, közönséges, jogszabályt sértő, vagy reklámnak minősülő hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük.


Security code
Refresh

Érdekességek

Élet és család

  • Gyermeket szeretnénk 3.
    Orvosi beavatkozások

    Cikksorozatunk befejezõ részében a konkrét orvosi segítségnyújtás lehetõségeit tekintjük át, amelyek elõmozdíthatják a...
  • Kapros juhtúrós rakott palacsinta
    Ez a különleges étel Bordányból, egy Szeged melletti kis faluból származik. Különleges palacsintánk a sütõben...
  • Gyermeket szeretnénk! 2.
    Orvosi kivizsgálások

    Sorozatunk második részében áttekintjük azokat a vizsgálatokat, amelyeket az orvoshoz forduló házaspárok tagjain...
  • Modern fogamzásgátlás
    A legtöbb házaspár szereti megtervezni a családalapítást, gyermekvállalást - ez rendjén is van. A nagy...
  • Kedvenc sült húsaink
    Sült szárnyas húsok

    Az alábbi receptek nagyon könnyen elkészíthetőek, és kiválóan alkalmasak ünnepi, vendégváró ételként...

Tranlate this page!

Mottó

"Senki sem utálja a maga alakját, a legcsúnyább ember is jogot formálhat arra csakúgy, mint a legszebb ember, hogy örüljön, ha szemtől-szembe látja magát.

Minthogy pedig a jóakaratnak mindig szépítő hatása van, s minden ember jóakarattal nézi magát a tükörben, bátran azt állíthatni: kell, hogy mindenki jóakarattal nézze magát, még akkor is, ha kapálódznék ellene."
Goethe

Kövess minket!

Molett.net - a FaceBookon.

Elégedett vagy az alakoddal?

Apróhirdetés

Poéngyár

Szőke nő 2

A főnök levelet diktál a szőke titkárnőjének:
- Írja rá a borítékra: Kovács Jenő, Pápa!
- Jé, ilyen nevű pápáról még nem is hallottam!

Belépés / Regisztráció

Partnereink

Francia nyelv

Kerületi Újság