bréking
Érdekességek Testbeszéd-szótár állásinterjúra

Mindenkinek megvannak a saját, magára jellemző mozdulatai, gesztusai, arcmimikája. Aki megtanulja kontrollálni ezeket a sokszor tudatalatti rezdüléseket, szabályozhatja, hogy mit közvetít magáról például egy állásinterjú során, illetve fontos többletinformációhoz juthat, hogy az asztal túlsó oldalán ülők mit gondolnak az addigi teljesítményéről.

Érdemes odafigyelni az aprócska mozdulatokra, ugyanis sokszor pótcselekvésként emeljük a kezünket az arcunkhoz, vagy tesszük keresztbe a lábunkat. Az árulkodó jelek többsége pedig általában negatív dolgokat közvetít, ritkábbak a figyelmet, vagy az érdeklődést kifejező gesztusok. Az alábbiakban felsoroljuk a legfontosabb mozdulatok jelentéseit.

A fürge, merev járás az önbizalom jele, amely gyakran a tettrekész, agresszív menedzserek sajátja. Ha az illető, aki úgy sétál, hogy látszólag egy betonfal sem állíthatná meg, megáll, s csípőre teszi a kezét, agressziót, illetve készenléti állapotot közvetít. Ezzel szemben ha azt látjuk, hogy valaki keresztbetett lábbal üldögél, s a lábfeje enyhén ringatózik, tudhatjuk, hogy az illető unja magát, ezért ha ezzel a mozdulattal találkozunk állásinterjún, érdemes az interjúztatót valamilyen módon felvillanyozni a siker érdekében. Például semmiképpen se üljünk karba tett kézzel, ez ugyanis a védekezés első számú jele. Az interjú helyszínéül szolgáló szobába se zsebre tett kézzel, görnyedt háttal lépjünk be, ez ugyanis a csüggedtség jele.

A tenyérben támaszkodó áll az értékelés, gondolkodás jelképe, ha tehát ezt látod az interjúztatón egy fontos kérdést követően, valószínűleg nem a legtökéletesebb választ adtad. Az orr érintése elutasításról, kétségről árulkodik, esetleg arról, hogy a beszélgetőpartner nem mond igazat. A szemek dörzsölése fáradtságra, kétkedésre és hitetlenkedésre utal. A hát mögött összekulcsolt kéz lehet a harag, frusztráció, aggodalom és a nyugtalanság jele, de jelenthet megalázkodást, alárendeltséget is.

A lesütött szemek, illetve a tenyérbe temetett arc lehet a meghunyászkodás, a frusztráció, illetve az unalom jele, míg a kezét dörzsölő ember jó előérzettel eltelve várja, hogy valami bekövetkezzen. A keresztbetett lábbal, a tarkóján összekulcsolt kézzel ülő interjúztató fenyegető látvány, önbizalmat és felsõbbrendűséget sugároz, ha ilyennel találkozol, készülj fel, hogy nem lesz egyszerű az elkövetkezendő fél óra. A nyitott tenyerek ezzel szemben nyitottságot, őszinteséget, esetleg ártatlanságot jelentenek, ilyen esetben nincs mitől tartani.

Ha az interjú végén a beszélgetőpartnered az orrnyergét dörzsöli, ráadásul a szemét is becsukja, ez negatív véleményt jelképez. Ha ezt látod, ne kezdd el piszkálni a hajadat, ez ugyanis a bizonytalanság, önbizalomhiány jele. Ilyen esetben inkább picit döntsd oldalra a fejedet, amellyel tudathatod érdeklődésedet.

Ügyelj a nem verbális kommunikáció ezen apró jeleire, legalább annyira, mint amennyire a szavaidat megválogatod. A rossz testbeszéd ugyanis megnehezítheti, hogy pozitív első benyomás alakuljon ki rólad az interjú során.

Add comment

A trágár, közönséges, jogszabályt sértő, vagy reklámnak minősülő hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük.


Security code
Refresh

Érdekességek

Élet és család

  • Gyermeket szeretnénk 3.
    Orvosi beavatkozások

    Cikksorozatunk befejezõ részében a konkrét orvosi segítségnyújtás lehetõségeit tekintjük át, amelyek elõmozdíthatják a...
  • Kapros juhtúrós rakott palacsinta
    Ez a különleges étel Bordányból, egy Szeged melletti kis faluból származik. Különleges palacsintánk a sütõben...
  • Gyermeket szeretnénk! 2.
    Orvosi kivizsgálások

    Sorozatunk második részében áttekintjük azokat a vizsgálatokat, amelyeket az orvoshoz forduló házaspárok tagjain...
  • Modern fogamzásgátlás
    A legtöbb házaspár szereti megtervezni a családalapítást, gyermekvállalást - ez rendjén is van. A nagy...
  • Kedvenc sült húsaink
    Sült szárnyas húsok

    Az alábbi receptek nagyon könnyen elkészíthetőek, és kiválóan alkalmasak ünnepi, vendégváró ételként...

Tranlate this page!

Mottó

"Senki sem utálja a maga alakját, a legcsúnyább ember is jogot formálhat arra csakúgy, mint a legszebb ember, hogy örüljön, ha szemtől-szembe látja magát.

Minthogy pedig a jóakaratnak mindig szépítő hatása van, s minden ember jóakarattal nézi magát a tükörben, bátran azt állíthatni: kell, hogy mindenki jóakarattal nézze magát, még akkor is, ha kapálódznék ellene."
Goethe

Kövess minket!

Molett.net - a FaceBookon.

Elégedett vagy az alakoddal?

Apróhirdetés

Poéngyár

Szőke nő 2

A főnök levelet diktál a szőke titkárnőjének:
- Írja rá a borítékra: Kovács Jenő, Pápa!
- Jé, ilyen nevű pápáról még nem is hallottam!

Belépés / Regisztráció

Partnereink

Francia nyelv

Kerületi Újság