bréking
Konyha Text Ads Megfontolt étkezés
kutatók majd´ 25 éven keresztül követték nyomon 88 ezer egészséges nõ életvitelét. A vizsgálati idõszakban a hölgyek étkezési szokásait figyelték, illetve arra voltak kíváncsiak, hányak kaptak közülük szívrohamot, vagy szélütést. AKik ebben a tekintetben a legjobban szerepeltek, azok nagyjából úgy étkeztek, ahogy azt az amerikai kormányzat a magas vérnyomás elkerülése érdekében ajánlja.

Az Egyesült Államok Nemzeti Szív, Tüdõ és Vér Intézete által kifejlesztett DASH (Dietary Approach of Stop Hypertension) diétát egy, a szívbetegség elkerülése érdekében született étrendi ajánlásnak lehet tekinteni, mely a zöldség- és gyümölcsfélék, teljes kiörlésû gabonafélék, alacsony zsírtartalmú tejtermékek, magvak, hüvelyesek, illetve szárnyasok és halfélék fogyasztását helyezi elõtérbe.

Az ezen termékcsoportokat elõszeretettel fogyasztó asszonyok a vizsgálat eredményei szerint 24 százalékkal kevésbé voltak hajlamosak a szívinfarktusra, illetve körükben 18 százalékkal alacsonyabb volt a szélütés elõfordulásának aránya az átlagos étkezési szokásokkal rendelkezõ amerikai hölgyekhez ké A vizsgálatba bevont nõk közül körülbelül 18 ezren - ha tudtak róla, ha nem - tulajdonképpen az alacsony vérnyomást elõsegítõ étrendet követték. Õk kétszer annyi zöldséget, gyümölcsöt, illetve gabonafélét fogyasztottak, mint a hölgyek 18 ezresre saccolt azon tábora, melynek tagjai inkább a tipikus amerikai ételeket részesítették elõnyben.

A feltárt eltérések pedig jelentõsnek mondhatók, különösen annak fényében, hogy az említett bajok ma már népbetegségnek számítanak. Minden 50. életévét betöltõ 5 amerikai nõbõl ugyanis nagyjából 2 küzd valamilyen szív- és érrendszeri panasszal.

Bár a vizsgálat csak a gyengébb nem képviselõire terjedt ki, a kutatást vezetõ Teresa Fung szerint az eredmények a férfiaknál is hasonlóak lennének.

privatbankar.hu

Text Ads

Élet és család

  • Gyermeket szeretnénk 3.
    Orvosi beavatkozások

    Cikksorozatunk befejezõ részében a konkrét orvosi segítségnyújtás lehetõségeit tekintjük át, amelyek elõmozdíthatják a...
  • Kapros juhtúrós rakott palacsinta
    Ez a különleges étel Bordányból, egy Szeged melletti kis faluból származik. Különleges palacsintánk a sütõben...
  • Gyermeket szeretnénk! 2.
    Orvosi kivizsgálások

    Sorozatunk második részében áttekintjük azokat a vizsgálatokat, amelyeket az orvoshoz forduló házaspárok tagjain...
  • Modern fogamzásgátlás
    A legtöbb házaspár szereti megtervezni a családalapítást, gyermekvállalást - ez rendjén is van. A nagy...
  • Kedvenc sült húsaink
    Sült szárnyas húsok

    Az alábbi receptek nagyon könnyen elkészíthetőek, és kiválóan alkalmasak ünnepi, vendégváró ételként...

Tranlate this page!

Mottó

"Senki sem utálja a maga alakját, a legcsúnyább ember is jogot formálhat arra csakúgy, mint a legszebb ember, hogy örüljön, ha szemtől-szembe látja magát.

Minthogy pedig a jóakaratnak mindig szépítő hatása van, s minden ember jóakarattal nézi magát a tükörben, bátran azt állíthatni: kell, hogy mindenki jóakarattal nézze magát, még akkor is, ha kapálódznék ellene."
Goethe

Kövess minket!

Molett.net - a FaceBookon.

Elégedett vagy az alakoddal?

Apróhirdetés

Poéngyár

Szőke nő

- Mit mond a szőke nő a barátjának?
- ???
- Drágám, kivüről lehet, hogy szőke vagyok, de belülről sötét.

Belépés / Regisztráció

Partnereink

Francia nyelv

Kerületi Újság