bréking
Konyha Konyha

Konyha

Ha igazán egészséges és finom fagyit szeretnél, akkor bizony otthon kell elkészítened, hiszen akkor biztos lehetsz benne, hogy nincs benne semmi, ami nem oda illik. Ráadásul mindig pont olyat készíthetsz, amilyet éppen megkívánsz, és jólesik.

Konyha

Az első számú tennivaló minden esetben ez: végy egy köcsögöt (népművészeti cserépedényt) és borítsd bele a lehetőleg minél zsírosabb tejet. Itt most elsősorban házi tejről van szó, mert boltit nagyon ritkán használunk.

Konyha

Az antioxidánsokban és omega-3 zsírsavakban gazdag étrend, amit a mediterrán országok lakói is követnek, sok egyéb hatása mellett a bőrt is védi, akár a rákos megbetegedésektől - derült ki egy nemrég publikált tanulmányból.

Konyha

Az utóbbi egy-két évtizedben táplálkozásunk alapvetően megváltozott, mennyiségi és minőség vonatkozásban egyaránt. Élelmiszer-fogyasztásunk mennyiségi változását az életszínvonal javulása okozta. Táplálékunk összetételének minőségi változását pedig a magasabb fokon feldolgozott élelmiszerek nagyobb aránya idézte elő.

Konyha

A fogyáshoz, a jó emésztéshez, a vérzsírszint optimalizálásához, egyes daganatos betegségek kockázatának csökkentéséhez rostdús táplálkozásra van szükségünk.
Szűcs Zsuzsanna, a Nestlé dietetikusa szerint az alábbi tippek segítségével könnyebben elérhető a magas rostbevitel.

Konyha

Azok a gyógynövények és fűszerek, amelyek nagy mennyiségben tartalmaznak antioxidánsokat (főként fenolt), hatékonyan csökkentik a magas vércukorszint által okozott szövetkárosodásokat és gyulladásokat, illetve képesek megelőzni a szívbetegségeket és az idő előtti öregedést.

Konyha

Ki ne ismerné a tavasszal a természetben elsőként megjelenő csípős csalánt (Urtica dioica L.)? Azt is sokan tudják, hogy megannyi betegségre gyógyír, de azt talán kevesebben, hogy főzeléknek is nagyon finom, és garantáltan nem csípős!

Konyha

A rendszeres diófogyasztás egy sor anyagcsere-betegségtõl menti meg az embert - derítették ki spanyol kutatók. Az amúgy is egészséges mediterrán étrend kedvezõ hatását a dió, mogyoró még fokozza, állapították meg.

Konyha

Minden élelmiszer – a közönséges kenyértõl az ínycsiklandó csokoládés süteményig – tartalmaz cukrot. A táplálkozás-szakértõ orvosok már régóta figyelmeztetnek arra, hogy a cukor a bûnös egy sor élelmiszertõl való függõség kialakulásában.

Konyha

Minden negyedik magyar reggeli nélkül indul el otthonról, pedig az Imperial College London kutatásai szerint akik gyakran kihagyják a reggelit, napközben magasabb kalóriatartalmú ételeket választanak étkezéskor - így fogyás helyett inkább hízni fognak.

Konyha

A nottinghami Michael Symonds által vezetett kutatócsoport a világon elsõként kimutatta, hogy a barna zsírszövet (angol nevének rövidítésébõl BAT) aktivitásának egyik fõ szabályozója a napfény.

Konyha

További cikkeink...

1. oldal / 3

Első
Előző
1

Élet és család

  • Gyermeket szeretnénk 3.
    Orvosi beavatkozások

    Cikksorozatunk befejezõ részében a konkrét orvosi segítségnyújtás lehetõségeit tekintjük át, amelyek elõmozdíthatják a...
  • Kapros juhtúrós rakott palacsinta
    Ez a különleges étel Bordányból, egy Szeged melletti kis faluból származik. Különleges palacsintánk a sütõben...
  • Gyermeket szeretnénk! 2.
    Orvosi kivizsgálások

    Sorozatunk második részében áttekintjük azokat a vizsgálatokat, amelyeket az orvoshoz forduló házaspárok tagjain...
  • Modern fogamzásgátlás
    A legtöbb házaspár szereti megtervezni a családalapítást, gyermekvállalást - ez rendjén is van. A nagy...
  • Kedvenc sült húsaink
    Sült szárnyas húsok

    Az alábbi receptek nagyon könnyen elkészíthetőek, és kiválóan alkalmasak ünnepi, vendégváró ételként...

Tranlate this page!

Mottó

"Senki sem utálja a maga alakját, a legcsúnyább ember is jogot formálhat arra csakúgy, mint a legszebb ember, hogy örüljön, ha szemtől-szembe látja magát.

Minthogy pedig a jóakaratnak mindig szépítő hatása van, s minden ember jóakarattal nézi magát a tükörben, bátran azt állíthatni: kell, hogy mindenki jóakarattal nézze magát, még akkor is, ha kapálódznék ellene."
Goethe

Kövess minket!

Molett.net - a FaceBookon.

Elégedett vagy az alakoddal?

Apróhirdetés

Poéngyár

Pszichiáternél

- Képzelje, doktor úr! A férjem egész nap vicceket mesél! - panaszkodik a hölgy a pszichiáternél.
- És ez olyan nagy baj? - kérdezi az orvos.
- De doktor úr, nem lehet tőle szóhoz jutni!

Belépés / Regisztráció

Partnereink

Francia nyelv

Kerületi Újság