
A duci menyasszonyok öltöztetésére nem nagy hangsúlyt fektetnek a ruhakészítők. Pedig ők is legalább olyan gyönyörűek szeretnének lenni a nagy napon, mint vékony társaik.
Minden lány sorra járja a ruhaszalonokat, de a kicsit erősebb testalkatúaknak még nehezebb a dolga. Nem vehetnek fel akármit, ami tetszik nekik, mert egyrészt nincs a méretükben, másrészt pedig mert egy-egy fazon még hangsúlyosabbá teheti az elrejteni kívánt idomokat. És hát - hogy egy ismerős hölgy szavait idézzem - senki sem akar úgy kinézni mint egy "kötözött sonka". A szalonokban mindent megpróbálnak az érdeklődő menyasszonyokra sózni (hiszen ebből élnek), nekünk azért legyen önkritikánk.
Apró trükkök
Ha a felső testünk erősebb, ujjas ruhát válasszunk. Ha karunk vastag, vállra eső, széles a csónaknyak fazon előnyösen hat. Sok duci menyasszony az abroncsos ruhát részesíti előnyben, mondván, az takar a legjobban, ám ha már e típus mellett döntöttünk, a kicsi, kerek csokor helyett cseppformát válasszunk, mert az optikailag karcsúsít. A hosszú orrú cipő, a V kivágás, a V alakú nyakék, a deréktájt V alakú szabás mind ellensúlyozzák a molett hatást.
Mauritiuson hízókúrára fogják a leendő menyasszonyt
Elkeseredésre semmi ok. Bár érnek majd negatív hatások, amiktől lassan a hátunk közepére se kívánjuk majd az egész hercehurcát, ne hagyjuk, hogy bárki is elronthassa örömteli készülődésünket. S hogy még jobban megerősítsem, mennyire nem érdemes bánatoskodni, a következő érdekességre hívom fel a figyelmeteket:
Mauritiuson a kövér hölgyek dobogtatják meg a férfiszíveket, így az eladósorba kerülõ lányoknak, ha nem akarnak pártában maradni, legalább száz kilót kell nyomniuk. Mauritiuson a testsúly a nők anyagi és társadalmi helyzetérõl vall, ráadásul minél terebélyesebb egy asszonyság, a közhiedelem szerint annál több helyet foglal el férje szívében. Éppen ezért szabály szerint hízókúrára fogják a lányokat, s ha valaki magától nem képes testtömegét növelni, speciális hízókúra táborba küldik õket.
A jó választásért
Nekünk persze nem ez a célunk. Egészségünk érdekében megéri fittnek maradnunk. Sokkal inkább az, hogy önbizalmunkat erősítsük. Ruhapróbáinkra vigyük magunkkal legjobb barátnőnket, akire bizton számíthatunk, mert akkor is megmondja őszintén a véleményét, ha az fáj is nekünk. Így több szem többet lát alapon száz százalékos a jó választás esélye.
Add comment
Külcsín