bréking
Külcsín Néhány apróság fürdőruha választáshoz

A nagyon nőies idomokkal rendelkezők körében is igazán sokszínű a fürdőruhaválaszték. Az érdekes színek, fazonok előnyösek a teltkarcsúak számára. A szép részletek a kevésbé vonzó helyekről elvonják a figyelmet.

A teltebb alkatú nőknek a combnál nem annyira felvágott egyrészeseket ajánlják a tervezők. A dekoltázs azonban lehet mély, ovális vagy V-alakú, mely előnyösen nyújtja az alakot.

Természetesen a színek és a minták is befolyásolják azt, hogy külsőnk mennyire tűnik karcsúnak. Moletteknek főként a sötétebb alapszínű, valamint
a hosszanti irányban csíkozott egyrészesek állnak jól.

Előnyösen vékonyítják az alakot a hosszanti irányban elhelyezett szabásvonalak és a hangsúlyos paszpólok is. Újabban a telt alkatúak számára készítenek kifejezetten alakjavító tulajdonságú egyrészeseket is, ezeknek a bélésük erősebb, gumírozott anyagból van, ezáltal kissé jobban összetartja a testet.

Akiknek hastájékon van súlyfeleslegük, választhatnak belső fűzős modelleket is, amelyek szinte láthatatlanul formázzák az alakot. Az arányosan molett alkatúak választhatnak többet takaró kétrészes fürdőruhát is. Vannak olyan teltkarcsú alkatok, akiknek igazán nincs is szükségük a leplezésre, hiszen formásak, a bőrük feszes és szép. Nekik különösen ajánlható a kétrészes öltözék.

Add comment

A trágár, közönséges, jogszabályt sértő, vagy reklámnak minősülő hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük.


Security code
Refresh

Külcsín

Élet és család

  • Gyermeket szeretnénk 3.
    Orvosi beavatkozások

    Cikksorozatunk befejezõ részében a konkrét orvosi segítségnyújtás lehetõségeit tekintjük át, amelyek elõmozdíthatják a...
  • Kapros juhtúrós rakott palacsinta
    Ez a különleges étel Bordányból, egy Szeged melletti kis faluból származik. Különleges palacsintánk a sütõben...
  • Gyermeket szeretnénk! 2.
    Orvosi kivizsgálások

    Sorozatunk második részében áttekintjük azokat a vizsgálatokat, amelyeket az orvoshoz forduló házaspárok tagjain...
  • Modern fogamzásgátlás
    A legtöbb házaspár szereti megtervezni a családalapítást, gyermekvállalást - ez rendjén is van. A nagy...
  • Kedvenc sült húsaink
    Sült szárnyas húsok

    Az alábbi receptek nagyon könnyen elkészíthetőek, és kiválóan alkalmasak ünnepi, vendégváró ételként...

Tranlate this page!

Mottó

"Senki sem utálja a maga alakját, a legcsúnyább ember is jogot formálhat arra csakúgy, mint a legszebb ember, hogy örüljön, ha szemtől-szembe látja magát.

Minthogy pedig a jóakaratnak mindig szépítő hatása van, s minden ember jóakarattal nézi magát a tükörben, bátran azt állíthatni: kell, hogy mindenki jóakarattal nézze magát, még akkor is, ha kapálódznék ellene."
Goethe

Kövess minket!

Molett.net - a FaceBookon.

Elégedett vagy az alakoddal?

Apróhirdetés

Poéngyár

Határozatlanság

- Azt hiszem, a mamám még nem biztos benne, hogy megtartja e a tegnap született kishúgomat. - Miből gondolod ? - Abból, hogy folyton ki- és becsomagolgatja !

Belépés / Regisztráció

Partnereink

Francia nyelv

Kerületi Újság