Gyakori eset, hogy egy-egy újabb fogyókúra trend követése közben jelentős összegeket költünk csodaszerekre, sporteszközökre, melyektől a biztos sikert reméljük. Mindeközben pedig talán még önmagunk elől is titkolva eszünk egy kis sütit, nassolunk, s az új fogyasztó gépek egyre porosabban hevernek a szoba sarkában.
A bőrápolás során sincs ez másként, hiszen valóban egyszerűbb megvásárolnunk a legdrágább és legtermészetesebb összetevőket tartalmazó szert, s benne bízva folytatni a rendszeres napozást, télen pedig az intenzív szoláriumozást. Hiszen a barnaságot a jólápoltság zálogának tartjuk, s az így kialakult mély ráncok, májfoltok, bőrszárazság kezelését majd egy újabb csodaszerre bízzuk.
Napfürdőzés közben azonban a súlyosabb bőrproblémák elkerülése érdekében, a bőrdaganat kockázatának csökkentésére is kerüljük a 11 és délután 3 óra közötti napozást, használjunk megfelelő mennyiségű, többszöri alkalommal felvitt fényvédő krémet, illetve ruházatunkkal, kalap viselésével is védekezzünk a káros sugarak ellen.
Bőrünk igazán hálás lesz érte, ha felhagyunk a dohányzással, ilyen módon is csökkentve a mély ráncok kialakulásának esélyét, illetve az öregedési folyamat felgyorsulását. Már 10 évnyi dohányzás is észrevehető nyomokat hagy a bőrön, hiszen az erek beszűkülésének következtében romlik a véráramlás, ilyen módon pedig csökken az oxigén és fontos tápanyagok, vitaminok szállítása. Ennek következtében a bőr rugalmatlanná, szárazzá válik.
Bőrünk ápolásának legalapvetőbb módja a tisztítás. Nem mindegy azonban, hogy mindezt hogyan végezzük. A hosszú, forró vizes fürdőzések –csakúgy, mint egyes szappanok-kiszáríthatják, ezért a tisztálkodást célszerű negyed óra alatt elvégeznünk, inkább meleg, mintsem forró vízben. A nedvesség pótlására fürdés után, enyhén nedves bőrön alkalmazzuk a hidratáló készítményt.
Az érzékeny bõrûek számára ajánlott a túl sok illatanyagot tartalmazó kozmetikumok kerülése, melyek esetükben irritációt válthatnak ki. A szemkörnyéki finom bõr védelmének érdekében a make-up eltávolítását erre a célra kifejlesztett lemosóval végezzük.
A nedvesség pótlása elengedhetetlenül fontos bõrünk fiatalságának, rugalmasságának megõrzése céljából. A megfelelõ hidratáló kiválasztásánál figyelmebe kell vennünk bõrtípusunkat, éveink számát, illetve az olyan speciális törõdést igénlylõ állapotokat, mint amilyen például az akne. Ha fürdés után 20 perccel száraznak érezzük bõrünket, mintha kicsit összehúzodna, szükséges hidratálunk. Érdemes olyan készítményt választanunk e célra, mely egyben az UV sugarak káros hatásai ellen is védelmet nyújt, vagyis legalább 15-ös faktorszámmal rendelkezik.
A borotválás viszonylag gyors, kevésbé költséges –és nem utolsó sorban legkevésbé fájdalmas- módja annak, hogy megszabaduljunk a nem kívánt szõrszálaktól. A bõrünk számára megerõltetõ procedúrát érdemes fürdõzés utánra idõzítenünk, ekkorra a szõrszálak már felpuhultak. A kiütések elkerülése érdekében soha ne borotváljunk száraz bõrfelületen. Mindig használjunk e célra kifejlesztett terméket. Az eljárást tiszta, éles borotvával végezzük. Elektromos borotva esetén ne használjuk a bõrünkhöz legközelebbi fokozatot, ez irritációt okozhat. Végezetül ajánlott meleg vízzel lemosnunk a bõrfelületet.
|
